Vízszivattyú

Egy kert szépségén meglátszik a vele foglalkozó lelkesedése és rátermettsége. A kertre úgy kell tekinteni, mint egy törékeny pohárra, állandóan babusgatni, tisztogatni szükséges ahhoz, hogy a lehető legszebb formáját mutassa. A babusgatás pedig állandó jellegű. Télen talán a legkevesebb feladat van vele, de ennek ellenére ilyenkor is akad munka. Az öntözőrendszer téliesítését , a vízszivattyú biztonságba helyezését még október-november körül el kellett végezni. Aki nem tette meg, csak azon drukkolhat, hogy a -20 Celsius-fokban nem lett fagykár.

A károkat majd a tavaszi felmelegedés után lehet tapasztalni. Az öntözőrendszerek kiépítésekor figyelembe kell venni a vidéken észlelhető extrém telek hőmérsékletét. Arra kell számítani, hogy a legjobb akarat mellett is maradhat a rendszerben víz. Tehát a csöveket elég mélyre kell fektetni, hogy a környéken uralkodó hidegek ne okozzanak kárt. Télen a vízszivattyú aknáját is figyelni kell, hogy ne teljen meg hóolvadékkal, szeméttel, mert ez tavasszal kellemetlenséget okozhat.