Előfordul olykor az életben, hogy az addig kimagasló szexuális teljesítményt nyújtó uraknál hirtelen megváltozik valami, már nem igénylik az együttléteket úgy, mint ahogyan addig, és ez a párkapcsolatukban, házasságukban bizony komoly konfliktushelyzetet képes kialakítani. Ilyenkor a legtöbben a számítógépük elé ülnek, hogy valamilyen potencianövelő készítmény után nézzenek. Ha még soha nem próbálkozott potencianövelő tablettákkal, akkor mindenképp érdemes előtte ellátogatnia az olyan weboldalakra, mint például a kenyesvelemenyek.com.

Ezen a portálon ugyanis felhasználók által írt több ezer beszámoló, illetve moderálatlan vélemény kerül napvilágra. Az olvasó szintén hozzászólhat a témához, ha kérdése vagy észrevétele volna. A tablettáktól minden férfi jó hatást vár, az ifjú kori férfiasságának visszajöttét, amit ezek az esetek többségében teljesítenek is, de mégis vigyázni kell!

Nemcsak jót tehetnek ezek a termékek, hanem komoly mellékhatással is járhatnak, ráadásul vannak ellenjavallatok, amelyekről feltétlenül tudni kell, ha nem akar kellemetlenségeket a használat után. Ebből a szempontból nagyon jó hely az említett weboldal, hiszen az itt olvasható fórumban minden információ megismerhető az adott termékről. Az ismeretek megszerzéséhez még regisztrációra sincs szükség. Pontos és bármiféle érdektől mentes, valós felhasználói tapasztalatokat lehet elolvasni ezen a weblapon.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ha egy kapcsolatban vagy házasságban problémák vannak az intimitással, az további gondokat generál. Bár, több mindentől függően, egyes párok elég soká döbbennek rá, hogy baj van, illetve hosszú idő eltelik, mire hajlandóak beszélni a gondról. A férfi számára megalázó ez a helyzet, de ez messze nem azt jelenti, hogy az első potencianövelő szert kezdje bármiféle információ nélkül szedni. Utóvégre az is felér egy tabletta hatásával, ha a kapcsolat hölgy tagja arra kéri a párját, hogy ne vegyen be ismeretlen készítményt, nehogy valami baja legyen tőle, inkább próbálják egyéb módszerekkel elérni az eredményt.