Egy jól megválasztott, sajátos trikót számtalan mindenre lehet használni. Kétségtelen, hogy egyeseknek a tetoválás helyett a póló nyomtatás jelenti az egyediség felé vezető utat. Lehet, hogy elsőre ez egy furcsa ötletnek tűnik, de ha jobban belegondol az ember, inkább kreatív, mint érdekes.

Aki csak azért nem tetováltatott eddig, mert félt a tűtől, azonban szeretne valami sajátos mintát viselni magán, az nyugodtan dönthet a póló nyomtatás mellett. A kedvenc szlogent, mintát, rajzot, képet és sok minden mást sokkal egyszerűbben, fájdalmak nélkül fel lehet vinni a ruhadarabra. Akinek nincs tetkója, mert még nem tudta elhatározni magát, az jobban jár, ha esélyt ad ennek a lehetőségnek.

A póló nyomtatás egyfajta próba lehet, aminek hála látni fogja, hogy az adott minta hogyan is fog kinézni. A trikó nyomtatásával pedig üzenni lehet a nagyvilágnak, barátoknak, munkatársaknak, családtagoknak és ismerősöknek. Mindenféle üzenetet meg lehet osztani a környezettel a nyomtatás révén. Elképesztően sok opció áll rendelkezésre ekkor. A siker pedig biztosan nem marad el.