nagy bőrönd
Nagy bőrönd

Ha éppen hosszabb útra készül vagy valamiért sok holmit kell vigyen egy utazásra, akkor egy kisebb utazótáska nem lesz a célnak megfelelő. Ilyenkor csak a nagy bőrönd jöhet szóba vagy ami ennél is jobb, a szett, ami kabin-, közepes és nagyméretű táskát is magába foglal.

Repülőn ez utóbbi számít igazán ideálisnak, hiszen mindenképpen kell valami, amit az utastérbe is magával vihet, a közepes és nagy bőrönd pedig biztosan mindent magukba tudnak fogadni, amit kell. Autóval, busszal vagy vonattal való utazás során már lehet előnyösebb az egy nagy bőrönd, mert úgysem tudna 3-at húzni egyszerre, ha nem a lakás előtt ül be és közvetlenül a szállásáig viszi az adott jármű.

Tehát vásárlás előtt mindenképpen érdemes átgondolni, hogy milyen terepen és körülmények között kell majd helytállnia a táskának és csak akkor szavazzon a nagy bőrönd mellett, ha tényleg arra van szüksége! Sokan spórolás céljából választják ezt, mivel a közepes méretűhez képest nem sokkal drágább, de felesleges ezt cipelni, ha csak 1-2 ruha, 1 pár cipő és némi kozmetikum kerül bele.