2020-ban az egész világ megismerkedett a vírushelyzet kifejezéssel és az azzal járó eszközökkel is. Eleinte a maszkok viselése jelent meg, viszont azóta az arcpajzs is egyre több létesítményben figyelhető meg. Valójában egy átlátszó, műanyag lapról van szó, ami az arcunk előtt van és így áll utat a felénk érkező részecskéknek.
Több változatát is kifejlesztették, így vannak gumis vagy fejpántos darabok is. Sokszor olyan helyen hordják ezeket, ahol a dolgozónak egész nap takarnia kell az arcát. Lényegében kényelmesebb, mint az orrot és szájat takaró, nyáron meleg maszkok. Olyannal is találkozni, aki mind a kettőt viseli a teljes biztonság érdekében.
Használata mellett az is megállja a helyét, mint érv, hogy nem kell a viselés után megszabadulni tőle, így pedig környezetbarát megoldás, mint az eldobható társai. Az arcpajzs különböző méretekben kapható, így felnőttek, gyerekek és idősek szintén hordhatják. Az interneten, így a harmoniagyogyaszat.hu oldalon is már 2000 Ft-tól megvásárolható.