Szeretnénk gyorsan és egyszerűen megoldani a cuccaink átpakolását az új otthonunkba vagy a nagyobb irodánkba? Ebben az esetben ne bízzunk semmit sem a véletlenre, hanem kérjük ki a profi szakemberek segítségét! A költöztetés egyáltalán nem játék! Amennyiben inkább a saját szakállunkra, kölcsönkért járművel próbáljuk meg kivitelezni a folyamatot, akkor bizony könnyedén azon kaphatjuk magunkat, hogy több kárt okoztunk, mint hasznot.

Már a dobozokba való csomagolás során sok minden eldől. A költöztetés legyen bátran profikra bízva! A tutiteher.hu weboldal munkatársi gond nélkül megoldják még a kimondottan nehéznek ígérkező feladatokat is. A megfelelő képzetséggel, technikai felszereltséggel és járművekkel rendelkező cég szakemberei előrelátóan gondolkodnak.

A dobozokat már alapból úgy pakolják meg, hogy azok ne legyen túlterhelve, de ugyanakkor szorosan kerüljenek egymás mellé a holmik, mert úgy nem tudnak elmozdulni. A költöztetés előtti helyszíni felmérésre is van mód, aminek keretében a vállalkozók mellett mi magunk szintén pontos képet fogunk kapni a kiadásokról és a szükséges időről, amibe a folyamat kerül.