A dohányzás rendkívül egészségtelen, rossz szokás, amit az emberek először talán kíváncsiságból próbálnak ki vagy rosszul értelmezett „vagányság” miatt. Aztán pedig ha rászokik valaki, a leszokás már nagyon nehéz lehet, hiszen iszonyatosan erős akarat szükséges hozzá, ami nem minden embernek van meg.
Ám érkezik a segítség, például a biorezonanciás dohányzás leszoktatás által az Egészségkapu Gyógycentrumban, aminek alkalmazása előtt még orvosi vizsgálat sem szükséges, sőt, még a megszokott gyógyszereit is szedheti a dohányzásról leszokni vágyó egyén.
A biorezonanciás dohányzás leszoktatás során a kezelés non-invanzív, azaz nem hatolunk be az Ön testébe, a leszoktatás alatt csak pántokon keresztül kapcsolódik a készülékhez. Ennek a kezelésnek semmilyen negatív mellékhatása nincs. Előtte viszont meg kell tenni néhány előkészületet otthon, például eltüntetni mindent, ami a dohányzásra emlékeztetne, hamutartót, öngyújtókat, cigarettát, majd pedig egy alapos nagytakarítás sem árt, hogy a cigaretta füstje teljes mértékben távozzon.
A biorezonancia dohányzás leszokás sikerének érdekében, kérje meg családtagjait, munkatársait, hogy ezután majd ne dohányozzanak Ön előtt. De ez csak pusztán óvintézkedés, hiszen a kezelés után nagy valószínűséggel zavarni fogja a cigarettafüst, sőt, egyenesen undorodni fog tőle. A biorezonancia dohányzás leszokás előtti napokban már ne változtasson dohányzási szokásain, mert higgye el, hogy ez a pár szál cigaretta már se nem oszt, se nem szoroz.
A bejelentkezés időpontja előtt két órával már egyáltalán ne gyújtson rá, vagy ha mégsem bírja ki, akkor kérjen új időpontot, mert ebben az esetben a leszoktatás eredményessége már nem garantálható. Hogy mik a biorezonancia dohányzás leszokás előnyei? Nyolc óra elteltével felére csökken a vér nikotin és szén-monoxid szintje, 24 óra múlva kiürül a szén-monoxid, tisztul a tüdő, 3 nap múlva könnyebbé válik a légzés, 2-12 hét elteltével javul a vérkeringés, egy év múlva visszaszerzi aktivitását és egészségét.