Archive for the ‘Miss Hungary’ Category

Kaló Jennyfernek fontos a kapcsolatépítés

szerda, május 26th, 2010

Kaló Jennyfer hirtelen nem tudta eldönteni, hogy örüljön vagy sem a harmadik helynek, mivel elvégre is a Miss World Hungary címre pályázott. Viszont tisztában van azzal, hogy a kommunikáció terén van még mit javítania. Szerinte a természetes szépség a legfontosabb, így emellett fog kiállni uralkodása alatt. Amikor terveiről mesélt megemlítette, hogy szívesen lenne műsorvezető, pszichologus vagy akár egy divatmagazinnál is dolgozna. Sikerességének egyik titka a szemkontaktusban rejlik. Büszkén és bátran belenéz a zsűri, közönség szemébe. A versenyre való felkészülést már megkezdte, hiszen sosem vacsorázik. Komoly kapcsolatban él. Maximálisan ki szeretné használni az uralkodási ciklusa alatt szerzett tapasztalatokat, kapcsolatokat, hiszen lehet, hogy éppen ettől függ a jövője.

Kaló Jennyfer, Miss Earth Hungary 2010

Kaló Jennyfer, Miss Earth Hungary 2010

Everest Póker

Dobó Ági tuti tippjei

hétfő, május 24th, 2010

Mióta Dobó Ági fején van a csillogó korona, azóta rengetegszer megfordul fodrászánál, sminkje is egyre inkább kifejezőbb. Nagyon szép és tiszta arcbőrét örökölte, így szinte alig használ krémeket. Ha mégis a krémekhez folyamodik, akkor csakis a saját korosztályának megfelelőt válassza és esküszik a vízzel való arcmosásra.
Párkapcsolat terén rátalált a nagy Ő, így szerinte a legkapóbb dolog, ha egy nő önmagát adja egy kapcsolatban. Szerinte egy férfi akkor figyel egy nőre, ha az maximálisan elégedett, őszinte és mindig mosolygós. Régi módinak tartja magát, így szerinte is egy férfinak kell megtennie az első lépéseket. A kihívó viselkedést elítéli. Mikor megkérdezték, hogy mit néz meg először egy férfin, első válasza az volt, hogy a cipőjét, körmeit, szemét, így megtudja róla, hogy mennyire ápolt. Belső alapján fontos a jó humor és igen is egy férfi legyen intelligens!

Dobó Ági, Miss World Hungary 2010

Dobó Ági, Miss World Hungary 2010

A Királynő választás eredményei

péntek, május 14th, 2010

Tegnap este fény derült arra a három lányra, akinek a fején ott csillogott a díszes korona. Az idei szépségkiráynő választás eredményei: Miss World Hungary 2010, azaz a Királynő Dobó Ági lett, Budai Zsuzsi koronáját Babinyecz Timi kapta, így ő Miss Universe Hungary 2010, Miss Earth Hungary pedig Kaló Jennifer lett az idén, így ő örökölte Kocsis Korinna fejdíszét.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás: www.rtlklub.hu

A videó olyan hangsávot tartalmaz, amelyet nem engedélyezett a szerzői jogok összes tulajdonosa. A hangsávot ezért kikapcsolták.

A Királynő 2009 nyertesei

A Királynő 2009 nyertesei

Miss World Hungary 2010

Miss World Hungary 2010

Miss World Universe 2010

Miss Universe Hungary 2010

Miss World Earth 2010

Miss Earth Hungary 2010

A Királynők 2010

A Királynők 2010

A Királynő ceremónia 2010

A Királynő ceremónia 2010

Everest Póker

Meiczinger Barbara, aki pár napra elhagyhatta a tábort

kedd, május 11th, 2010

Meiczinger Barbara évek óta reklámarcként dolgozik, szerelmese a modell szakmának. Levelezőin végzi tanulmányait, mivel munkája miatt nem jut ideje rendesen bejárni az órákra. Idén érettségizett, így a tábor szervezői erre a pár napra elengedték a szépségkirálynő jelöltet. Tervei között szerepel, hogy igazi bünügyi helyszínelőként dolgozzon. Korábban már megnyert egy gyermekszépségversenyt is. Szabadidejében lovagol, sokat táncol. Nagyon szereti az állatokat, van egy kis kutyusa is.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás: www.rtlklub.hu

Meiczinger Barbara

Meiczinger Barbara

Meiczinger Barbara

Meiczinger Barbara

Meiczinger Barbara

Meiczinger Barbara

Matus Mónika, a formás lábaira a legbüszkébb

hétfő, május 10th, 2010

Matus Mónika húsz éves lány, Budapest mellett él, családjával. Turisztika szakos egyetemista, érdeklődési körei a gyógyturizmus felé húznak. Egészen kicsi kora óta táncol. Csinos lábait ennek köszönheti. Jól beszél németül, de az angollal is elboldogul. Nagyon szeret moziba járni, szórakozni, nagyokat sétálni, utazni a világban. Szeret enni, mindene az olasz ételek. Nagyon szoros a kapcsolat az anyukájával, ő a legfőbb kritikusa, divattanácsokat is ad neki, mindig hallgat rá, szerinte a jó ízlését is tőle örökölte.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás: www.rtlklub.hu

Matus Mónika

Matus Mónika

Matus Mónika

Matus Mónika

Matus Mónika

Matus Mónika

Hujber Feri megleste a táncpróbákat

vasárnap, május 9th, 2010

Hujber Feri meglátogatta kollegáját, aki nem más, mint szépségek koreográfusa, Tihanyi Ákos. A táncpróbák alatt Feri szemügyre vette közelebbről is a szépségeket. A lányok megdöbbentek Feri váratlan látogatásán, de utána már nagyon jól elbeszélgettek. Hujber Feri nagyon elégedetten nézte, ahogy a lányok elsajátítják a tánclépéseket, szerinte nagyon ügyesek a lányok és nem szívesen lenne a zsűri helyében, akiknek jövőhéten választaniuk kell. Végignézte a táncpróbát, majd együtt ebédeltek és Hujber Feri elhagyta a lányok táborhelyét.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás: www.rtlklub.hu

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Táncpróba

Táncpróba

Táncpróba

Táncpróba

Táncpróba

Táncpróba

Ingyen póker versenyek

Major Klára, aki Pirner Alma tanítványa

szombat, május 8th, 2010

Major Klára már nyert egy szépségversenyt, ismeri azt az érzést, amikor a csillogó koron a fejére kerül. Tavaly is jelentkezett A Királynőbe, de csupán az első 50 lány közé került be. Egyetemre jár. Három éve boldog párkapcsolatban él. Fontos neki a mozgás, sokat sétál. Fiús viselkedése miatt a szülei iratták be a modelltanfolyamra. Nagyon magas lány, hiszen 178cm magas. Szenvedélyesen akrobatikus rúdtáncol, Pirner Alma segítségével.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás: www.rtlklub.hu

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Major Klára

Major Klára

Major Klára

Major Klára

Major Klára

Major Klára

Serdült Orsi, az igazi vadmacska

szombat, május 8th, 2010

Serdült Orsi különleges átváltozása: egyik reggel tigrisként festve jelent meg a reggeli műsorban. Serdült Orsi egyszer azt jelentette ki, hogy nagyon szereti a nagy macskákat, így bizonyára ennek is köze van, hogy miért kapott tigriscsíkokat az egész testére. A szakemberek olyan jó munkát végeztek, hogy szinte alig lehetett felismerni a szépségkirálynőt. Különböző speciális technikák segítségével Orsi egész teste csíkos lett. Pintér Andrea sminkmester főleg fúvó- és ecsettechnikát alkalmazott. Serdült Orsi két órán keresztül türelmesen állt, míg készen nem lett a remekmű. Vízalapú festéket használtak, így egy zuhanyzás után Serdült Orsi ismét visszanyerheti eredeti külsejét.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Serdült Orsi átváltozása

Serdült Orsi átváltozása

Serdült Orsi átváltozása

Serdült Orsi átváltozása

Serdült Orsi átváltozása

Serdült Orsi átváltozása

Ingyen póker versenyek

Miss Bikini, az utolsó háziverseny

péntek, május 7th, 2010

Elérkezett az utolsó háziverseny is, a Miss Bikini választás, ahol a lányok csinos alakjukat falatnyi bikiniben mutatták meg a zsűrinek. Fontos volt a mozgás, a járás, hiszen a lányok itt megmutathatták, amit eddig a táborban tanultak. Közös képeket is csináltak. A lányok nagyon izgulnak. A háziverseny nyertese védettséget élvez és azonnal bekerül a döntőbe. Viszont az, hogy ki lett a nyertes, csak másnap a sajtótájékoztatón került nyilvánosságra.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Miss Bikini

Miss Bikini

Miss Bikini

Miss Bikini

Miss Bikini

Miss Bikini

Miss Charity, ahol nem a szépség számít

csütörtök, május 6th, 2010

A Miss Charity háziverseny lényege, hogy a lányok nem a szépségükkel kápráztatják el a zsűrit, hanem hogy milyen nemes ügyek mellé állnának és mik az elképzeléseik ezzel kapcsolatban. Kalo Jennifer a mozgás mellett tette le a voksát, ha tehetné mindenki életébe csempészne egy kis sportot. Dobó Áginak a szegénység állt a középpontjában. Vízinger Diána a fogyatékos és egészséges gyermekek együtt tanulásáért harcol. Vida Nikolett jogsegély irodát tervezne. Babinyecz Tímea egy egészség komplexumot építene, ahol minden korosztály megtalálná azt az elfoglaltságot, ami lekötné. Farkas Zsuzsát a munkanélküliség érdekli. De volt olyan lány, aki a szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazná, vagy a környezetvédelemre, egészséges táplálkozásra vagy épp a diszkrimináció kezelésére fektette a hangsúlyt.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Miss Charity

Miss Charity

Miss Charity

Miss Charity

Miss Charity

Miss Charity

Ingyen póker versenyek