Minden kornak megvannak a maga trendjei és ez az élet szinte összes területére igaz, beleértve a lakhatással kapcsolatos elvárásainkat is. Új építésű lakások Budapest összes kerületében épülnek, de nem is hinné az ember, milyen hatalmas különbségek vannak felszerelésben, infrastruktúrában, tulajdonságokban.

Ma már a legtöbb ember igyekszik igényes lenni a lakókörnyezetével kapcsolatban.

A legtöbben elvárják, hogy ne kelljen lejárni a lábunkat, ha bevásárolni szeretnénk, de a parkolással kapcsolatban is igényesebb elvárásokat fogalmazunk meg.

A Pannónia Ház kigondolói tudnak valamit, hiszen szinte lehetetlen belekötni ebbe a komplexumba. A kilátás és a szűken vett környezet éppen úgy kifogástalan, mint maga az ingatlan és a benne található infrastruktúra. Bizonyos szintű garanciát jelent a lakástulajdonosoknak az is, hogy a komplexum kivitelezője már sok tapasztalattal rendelkezik a hasonló épületek kivitelezése kapcsán. Az új építésű lakások Budapest belvárosában mindig népszerűek lesznek, ezért jó befektetés itt vásárolni.