Amit tudni kell a négyévszakos gumikról
Amit tudni kell a négyévszakos gumikról

Rengetegféle véleményt lehet hallani a négyévszkos gumikról. Vannak, akik pártolják, mások inkább negatív vélekednek erről. Mi akkor az igazság ezzel a témával kapcsolatban? Habár a négyévszakos gumik sokak számára jelenthet kényelmesebb és költséghatékonyabb megoldást, extrémebb helyzetekben nem feltétlenül állják meg a helyüket. Mire is szoktak hivatkozni azok, akik beleszólnak a fent említett vitába? Először is azok, akik mellette vannak, a kényelemre meg a költséghatékonyságra szoktak hivatkozni. Nem véletlenül, hiszen ezek valóban adottak.

A négyévszakos gumik ár tekintetében nem kerülnek többe, mint például a téli gumik. Ráadásul nem kell folyamatosan cserélgetni, csak miután annyira elkoptak, hogy már veszélyessé válik velük a közlekedés. Így pedig valóban lehet spórolni, hiszen nem kell minden tavasszal és ősszel fizetni a cseréért. Ezzel szemben a télit és a nyárit folyamatosan kell cserélni, különben előbbi nagyon hamar elkopik, míg utóbbi alacsony hőmérsékleten nem biztonságos. Mi a négyévszakos gumi hátránya? Nos, a legelterjedtebb negatív vélemény az, hogy alacsony hőmérsékleten nem annyira biztonságos, mint a téli. Ezért egy keményebb télen nagyobb veszélynek van kitéve a jármű, azaz könnyen megcsúszhat és balesetet okozhat. Mindez igaz, azonban néhány tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mielőtt bárki lemondana a négyévszakos gumikról. Az utóbbi években, hazánkban nem annyira jellemzőek a nagyon kemény telek. Előfordul, hogy rendkívül kevés hó esik, ahhoz képest, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyenen voltak a téli hónapok.

Továbbá, a hőmérséklet sem szokott nagyon mínusz alá zuhanni, csak ritkán. Ilyen körülmények között fontolóra lehet venni, hogy érdemes-e több pénzt kiadni, szinte feleslegesen, mikor a négyévszkos gumi is viszonylag megbízható. Nem beszélve arról, hogy a jégen a téli gumi is ugyanúgy megcsúszhat, mint a négyévszakos. Amennyiben nagyon lecsökken a hőmérséklet és az aszfalt jeges lesz, akkor a téli gumi sem biztos, hogy megvédi az autót a kisodródástól vagy a balesettől, koccanástól.