Posts Tagged ‘Serdült Orsi’

Serdült Orsi szépségkirálynőket tanít!

Serdült Orsi megtalálta a helyét, rendelkezik közvetlen, személyes tapasztalattal a szépségversenyekről. Pontosan tudja, mit érezhet egy lány, amikor bekerül ebbe a körforgásba, s hogyan kell fogadnia az esetleges győzelmet is.

Profi módon akarják a jövőben a szépségversenyeken induló hölgyeket felkészíteni a megmérettetésre. Itt az ideje összefogni a jelentkezőket, s egy olyan kurzust megszervezni, ahol megszerezheti a kellő tapasztalatokat az idei szépségkirálynő választásra benevezők.
A Miss World Hungary és Tóth Tamás obezitológus összefogott az ügyben. Nem lehet csak úgy amatőr módon nekifutni ennek a fontos eseménynek. A lányoknak sok alapvető tudnivalót el kell sajátítani a siker érdekében. Alapvető jelentőségű a jó mozgás, interjút adni megfelelően, beszélni nagy közönség előtt, s természetesen a külsőségek minél előnyösebb „tálalása”…

(tovább…)

Serdült Orsi és Budai Zsuzsi élményei a Bamako-rallyn

Az elmúlt napok nagyon nehezen teltek a szépségkirálynők számára. A lányok nehezen jutottak el az első pihenőpontig Franciaországban, majd 4 órai alvás után indulhattak is Almeriában. Szinte szünet nélkül tartani kell a tempót, felváltva vezetve.
Afrikai közlekedést össze sem lehet hasonlítani az európaival. Mindenki össze-vissza járkál. Nagyon oda kellett figyelni, hogy ne üssenek el senkit sem. A sziklás, szakadékos vidék próbára tette a csajok fizikai erejét is. Szerencsétlenségükre sokat kellett visszafelé is menni. Az Atlasz hegységben el is tévedtek, 30 km-t körülbelül 4 óra alatt tettek meg. Éjszakára meg is álltak és csak másnap folytatták útjukat. Még nagyobb baj érte őket, amikor a velük utazó operatőrtől ellopták egy tankolás alkalmával a táskáját, benne az összes leforgatott, rögzített anyaggal.
A lányok abban viszont nagyon is egyet értettek, hogy ezek a napok felejthetetlennek maradnak a számukra.

Serdült Orsi és Budai Zsuzsi kalandra készül! Irány a Bamako-rally!

Serdült Orsi és Budai Zsuzsi kalandra készül! Irány a Bamako-rally

Serdül Orsi és Budai Zsuzsi idén indulnak a Bamako-n. Hasznos információkkal látták el a lányokat, hogy milyen különleges, ám veszélyes állatokkal fognak találkozni. Fontos tudniuk, hogy mit kell tenni skorpiómarás esetén vagy hogyan kell viselkedni egy pitonnal. A barátságos párducteknőstől nem kell félniük.
Budai Zsuzsi bátrabb ezen a téren, hiszen otthonában is van egy piton.
Czollner Gyula is segíti a kalandra vágyó lányokat, hasznos tanácsokat ad nekik. Gyula elmesélte, hogy az idén új műholdas technikával indulnak ki a Bamako-ra, hogy az itthoniakat minél egyszerűbben és gyorsabban tudják informálni.
A két lány különböző védőoltásokat is kaptak, összesen hatot.
A Bamako rally és a szépségkirálynők január 16.-án rajtolnak Budapestről.

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Az X-faktor blog a Miss Wold Hungary partnere

Elindult az X-faktor blog, ahol a Magyarországi és külföldi X-faktor versenyek résztvevőiről, kulissza titkokról és minden más eseményről fognak beszámolni.
A X-faktor blogban már most is megtalálhatók az eddigi sztárok videói és a hazai X-faktor versennyel kapcsolatos események.

Serdült Orsi eddig soha nem látott videónaplója

Serdült Orsi titkos videót készített a Miss World hátterében zajló eseményekről, felkészülésekről. Hat hét sűrű programját nagyon nehezen tudta összefoglalni. Serdült Orsi ügyesen bánik a kamerával, így nagyon sok mindent sikerült rögzítenie.
Kiemelkedő esemény volt a brit fővárosban megtartott találkozó is, ahol a verseny tagjai találkoztak egymással. Itt az idegenvezetők között egy magyar lány is volt, aki sok érdekes történettel lepte meg Orsit. Majd a szépségek meg sem álltak Abu Dhabi-ig, ahol luxus körülmények között töltöttek el egy pár napot. Furcsa volt, hogy a helyi szokások szerint fejkendőben kellett lenni, de ez nem zavarta Srdült Orsit egy kicsit sem. A lányok itt összefutottak a tavalyi Miss World orosz nyertesével, aki elmesélt ugyancsak zsúfoltra sikeredett elmúlt egy évét. Megjelent a 2007-es világszépe is, akit a szépség fogalmáról faggattak. Serdült Orsi különböző vicces dolgokat is lefilmezett, mint amikor finn és olasz társai magyarul olvastak vagy épp amikor az erkélyére tévedt egy kis majom. Serdült Orsi szobatársa egy német lány volt, akivel nagyon jól megértette magát, természetesen ezt a videofelvételeken is megörökítette.
A lányok négy csoportra osztva ismerkedtek meg Dél-Afrika csodálatos világával. Egyik érdekessége volt az is, hogy a négy csoport egy-egy kihalóban lévő állat nevét viselte. Így Serdült Orsi csapata az afrikai király pingvineket támogatták, a világbéke mellett. Serdült Orsi nagy meglepetésére közelről is megismerkedett egy párduccal. Serdült Orsi elmondása szerint saját kis csapata nagyon összetartó, jól megértik egymást és hogy a csapatok között nagy volt a zárkózódás. Számos színes programon vettek részt, például a golf, ahol Serdült Orsi különdíjban részesült, valamint a Miss Sport választáson egyéniben és csoportban is dobogós helyen végzett.
Serdült Orsi elmondása szerint a magyar Miss World versenyre való felkészülés sokkal nehezebb volt, mint ez a hat hét. Itt csupán 3 napot foglalkoztak a próbákkal.
Eljött a várva várt nagy nap. A lányokra lovas rendőrök vigyáztak. Serdült Orsi meglepetésére (a verseny előtt két nappal volt a születésnapja) a közönség soraiban megjelent a legjobb barátnője, Dobó Ági is.

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Serdült Orsi különös találkozása David Beckhammel

Serdült Orsi különös találkozása David Beckhammel

Az idei Miss World szépségverseny keretein belül Serdült Orsi a foci VB sorsolásán is részt vett. Előtte egy nívós vacsora kereteink belül történt az a váratlan eset, amikor David Beckham megjelent és épp interjút adott. Szinte mindegyik lány azonnal elkezdett sikítózni, ekkor Serdült Orsi úgy gondolta, hogy inkább integet neki. Mindenki meglepetésére a focista visszaintet! Ettől mindegyik csaj elámult, hogy mekkora sikere volt Serdült Orsinak! Mindenképp meg kell említenünk, hogy a híres angol focista félmeztelen volt 
A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Serdült Orsi most tért vissza a Miss World szépségversenyről tele élményekkel

Serdült Orsi most tért vissza a Miss World szépségversenyről tele élményekkel.

Serdült Orsi megnyerte a Miss World döntőjén a legjobb golfosnak járó különdíjat, pedig nem is szeret golfozni.

Az idei Miss World inkább a sötét hajú versenyzőknek kedvezett, így Serdült Orsinak ebben nem volt szerencséje.

Serdült Orsi nem került be a legjobb 16 szépségkirálynő közzé.

Mindenki a Mexikói szépségkirálynő győzelmét várta.

A hathetes felkészülési időszakban, Serdült Orsi egy futóversenyt is megnyert, ahol aztán a lányok közösen kiabálták, hogy ria-ria Hungária, ettől még Orsi is elérzékenyült.

Orsi nagyon jó barátságokat kötött a német, finn, olasz és francia lányokkal.

A lányokon lehetett érezni, hogy kis koruk óta ez az álmuk, és irigykedtek a többiekre, akik esetleg jobban néztek ki náluk.

Serdült Orsi betöltötte a 22-ik élet évét és már öregnek számít a szakmában.

Tele van tervekkel a jövőre, a szerelméről nem akart nyilatkozni.

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán.

Megvan A Királynő – Serdült Orsi

A Királynő és udvarhölgyei

A Királynő és udvarhölgyei

Tegnap este Serdült Orsolyát választotta a zsüri a legszebb magyar lánynak, azaz a Miss World Hungary-nek. Orsi a Dél-Afrikai Köztársaság fővárisában képviselheti hazánkat a Miss World szépségversenyen.

Serdült Orsi bikiniben

Serdült Orsi bikiniben

Az egyetemista hölgy már tavaly is bekerült a legszebbnek ítélt 21 lány közé, ezúttal a végső diadal jutalma.

Első udvarhölgye Budai Zsuzsa lett, aki így a Miss Universe versenyre utazhat a Bahamákra. A 21 éves lány tavaly betegsége miatt nem lehetett ott a döntőn.

Budai Zsuzsán is jól állt a bikini

Budai Zsuzsán is jól állt a bikini

Reméljük, hogy ez a második hely és a vele járó Miss Universe Hungary cím beboztosítja Zsuzsa modell pályáját, mert egyébként eltűnik macskákat tenyészteni.

Második udvarhölgy Kocsis Korina lett, Miss Earth Hungary-ként ő képviseli Magyarországot a Manilában megrendezésre kerülő szépségversenyen.

Kocsis Korina szépsége

Kocsis Korina szépsége

Bevallom, hogy a 18 éves Vas megye szépe volt az én favoritom. Korina egyébként kozmetikus szeretne lenni.
Szurkoljunk tovább a lányoknak!