Posts Tagged ‘Bamaka rally’

Serdült Orsi és Budai Zsuzsi élményei a Bamako-rallyn

Az elmúlt napok nagyon nehezen teltek a szépségkirálynők számára. A lányok nehezen jutottak el az első pihenőpontig Franciaországban, majd 4 órai alvás után indulhattak is Almeriában. Szinte szünet nélkül tartani kell a tempót, felváltva vezetve.
Afrikai közlekedést össze sem lehet hasonlítani az európaival. Mindenki össze-vissza járkál. Nagyon oda kellett figyelni, hogy ne üssenek el senkit sem. A sziklás, szakadékos vidék próbára tette a csajok fizikai erejét is. Szerencsétlenségükre sokat kellett visszafelé is menni. Az Atlasz hegységben el is tévedtek, 30 km-t körülbelül 4 óra alatt tettek meg. Éjszakára meg is álltak és csak másnap folytatták útjukat. Még nagyobb baj érte őket, amikor a velük utazó operatőrtől ellopták egy tankolás alkalmával a táskáját, benne az összes leforgatott, rögzített anyaggal.
A lányok abban viszont nagyon is egyet értettek, hogy ezek a napok felejthetetlennek maradnak a számukra.