qr kód olvasó
QR kód olvasó

Biztosan Önt is érdekli, hogyan is működik a technológia a címben említett jelenség mögött. Ezen írásunkban ennek járunk utána, remélhetőleg sok izgalmas percet szerezve olvasóinknak. A QR kód olvasó kigondolása nem lenne indokolt, ha nem létezne a kód, aminek a leolvasására megalkották a szóban forgó eszközt.

Ebből kifolyólag, tulajdonképpen az lenne a helyénvaló kérdés, hogy miként működik a QR kód, hiszen az olvasónak a működése erre épül. Éppen ezért, a továbbiakban ennél a kérdésnél is elidőzünk némileg. Ez a kód tulajdonképpen egy kép, tehát egy vizuális eredmény, ami rengeteg pici pontból tevődik össze. Azt kell még első körben tudni róla, hogy egy japán cég fejlesztette ki, de ennek ellenére nevét egy angol szóból kapta, aminek a magyar megfelelője a „gyors válasz”.

Ez a gyorsaság több dologra utal, egyfelől a felhasználó gyorsan kapja meg az adatot, ami éppen leolvasásra kerül, illetve maga a készülék is fantasztikus sebességgel működik, tehát kettős irányba is csodás eredményt produkál a QR kód olvasó.