Archive for the ‘Miss World’ Category

Kövecses Petra, aki szeret harcolni

vasárnap, május 9th, 2010

Kövecses Petra egyetemista lány, családjával együtt él. Már az elmúlt évben kacérkodott a gondolattal, hogy elinduljon a versenyen, de a végén meggondolta magát. Számára fontos a testi-lelki harmónia fenntartása. Ha ő lesz a királynő, akkor mindent a háttérbe szorítana és csak ezzel foglalkozna. Mindene a tánc, évek óta mozgásban van. Kevés barátja van, mivel sokat csalódott már az emberekben. Nem független, két éve boldog kapcsolatban van. Nem tartja magát könnyen barátkozónak sem. Szereti a jó filmeket, sokszor elmegy moziba. Kedvenc időtöltése az utazás. Sokat jár aerobikozni. Szerinte egy másik korba kellett volna születnie, ahol még számított a becsületesség.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Az első sajtótájékoztató pillanatai

szombat, május 8th, 2010

Az első sajtótájékoztató volt akinek örömteli vagy éppen fájdalmas emlékeket jelentett. Ekkor vált nyilvánossá a háziversenyek nyertesei: Miss Talent – Dobó Ágnes, Miss Sport – Babinyecz Tímea, Miss Charity – Vígh Dia, Miss Bikini – Kaló Jennifer. A lányok védettséget élveznek, ami azt jelenti, hogy ők négyen már biztosan ott lesznek a gálán.

Miss Bikini nyertese

Miss Bikini nyertese

Miss Charity nyertese

Miss Charity nyertese

Miss Sport nyertese

Miss Sport nyertese

Miss Talent nyertese

Miss Talent nyertese

Közzétették azt is, hogy a teljesítményük alapján melyik az a két lány, aki nem folytathatja tovább a tábort: Zsár Otília és Himmer Krisztina.
Zsár Otília rögtön elsírta magát, hiszen nem is számított arra, hogy egyike lesz annak a lánynak, akinek menni kell. Úgy érzi, hogy nem tudott mindent megmutatni magából. Összepakolta holmiját, haza ment és készül a vizsgaidőszakra, hiszen egyetemre jár.
Himmer Krisztina sem bírta ki könnyek nélkül. Csalódott önmagában, de megpróbál előre nézni. Szerinte még erősödnie kell a versenyre. Tervei közé tartozik, hogy családot alapítson, habár még az igazit nem találta meg, de nagyon szorgalmasan keresi.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Távozik Zsár Otília

Távozik Zsár Otília

Távozik Himmer Krisztina

Távozik Himmer Krisztina

Pocsai Ágota, az internetes szépség

csütörtök, május 6th, 2010

Pocsai Ágota több mint egy éve költözött fel a fővárosba, szüleivel együtt. Méretei: 82-62-85. Hosstessként dolgozik. Nagyon szereti a zenét, szenvedélye a tánc. Kedvenc stílusai a hip-hop és az R’n'B. Szabadidejében sokat olvas, szereti a jó regényeket. Komoly párkapcsolatban él. 2008-ban elnyerte a Miss Internet WWW címet. Kedvenc időtöltése az evés. Több éve van a modell szakmában. A Királynő verseny jelentkezésére édesanyja bíztatta.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Kocsis Dorottya, az álmodozó típus

szerda, május 5th, 2010

Kocsis Dorottya vidéki lány, de tanulmányai miatt Budapesten él. Nagy szenvedélye a szépségipar és a divat. Nagyon szeret utazni, más emberekkel és kultúrákkal ismerkedni. Szeretné az egész világot beutazni. Nagy álmodozónak tartja magát, szereti a művészeteket. 8 éves kora óta versenyszerűen táncol. Sportok közül a síelés és a snowboard tartozik a kedvencei közé. Szabadidejében rajzol. Szívesen élne kedvenc nagyvárosában, Barcelonában vagy Londonban, Párizsban, New Yorkban.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Ingyen póker versenyek

A tábor szakértői nagyon komolyan veszik a szépségek felkészítését

kedd, május 4th, 2010

A tábor lakói nem hízhatnak meg egy grammot sem az eltöltött két hét alatt. Emiatt Katus Attila úgy döntött, hogy a mindennapi kemény edzések, aerobic órák mellett a leghatékonyabb módszerhez folyamodik: egy mérleget helyezett el az ebédlő bejáratához, ahol a lányoknak kötelezően megmérhetik magukat, akár naponta többször is, így odafigyelve és természetesen megelőzve minden kellemetlenséget.
Emellett Dr. Tóth Tamás-táplálkozási szakértő hasznos tippekkel, tanácsokkal látja el a jelölteket.
Tihanyi Ákos, koreográfus is kezelésbe vette a szépségeket, viszont meglepetésére a mezőny nagyon ügyesen mozog, elégedett a lányok tudásával. A lányok többsége ugyanis nagyon komoly tánc múlttal rendelkezik. Az első próbán jól teljesített Misik Renáta, Pocsai Ágota, Farkas Gréta és Kaló Jennifer. Van viszont olyan lány is, akinek harmadjára sem sikerült elsajátítani a tánclépéseket, de Tihanyi Ákos nagyon türelmesen áll a lányok mellé. Dobó Ági idén sem a mozgásával fogja lenyűgözni a zsűrit, de fegyelmezettségével mindenkinek példát mutatott.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

A tábor szakértői komolyan veszik a felkészítést

Miss Talent, az első háziverseny

hétfő, május 3rd, 2010

A táborlakók első versenye a Miss Talent volt, ahol mindenki megmutathatta, hogy miben tehetséges, mi az erőssége. A zsűri teljesen le volt nyűgözve a lányok határozottságától. Aki itt a legsikeresebb lesz, az már védettséget élvez a szépségverseny döntőjében. Viszont az eredményhirdetésre pár napot még várni kell. A versenyt Zsár Otília kezdte, aki new style táncot adott elő, fergeteges hangulatot teremtve. Misik Renáta celtic soft dance műsort adott elő. Matus Mónika is táncolt, de ő egy kortárs stílussal rukkolt elő. Pocsai Ágota hip-hop tudását mutatta meg mindenkinek. Somogyi Zsófia latint táncolt. Farkas Gréti és Babinyecz Tímea showtáncoltak, hiszen évek óta ezzel foglalkoznak. Hímer Krisztina, Béres Evelin és Vida Nikolett szavaltak. Kocsis Dorottya száma egy kicsit erotikusra sikeredett, cha-cha-chát táncolt. Pásztor Krisztina egy Puskin művet olvasott fel. Vígh Diána hastáncolt a zsűrinek. Meiczinger Barbara mazsorett produkcióval mutatkozott be. Kövecses Petra egy versenytánccal állt a zsűri elé. Török Zsanett egy mesét mondott el, ami a szépségről és a szeretetről szólt. Vizinger Diána egy monológgal lépett fel. Zeller Zita produkciója igazán érdekel volt: a vívást és különböző táncelemeket ötvözött. Farkas Zsuzsa kedvenc költőjétől idézett egy pár sort. Legmerészebb pedig Mayor Klára volt, egy rúdtánc bemutatóval. Kalo Jennifer Carrie Bradshaw beszólásait gyűjtötte össze és azokat lefordítva adta elő a zsűrinek, nagy sikert aratva. Dobó Ági stand up comedy show-al őszintén mesélt magáról.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Miss Talent

Miss Talent

Miss Talent

Miss Talent

Miss Talent

Miss Talent

Ingyen póker versenyek

Kötelező orvosi vizsgálatokon vettek részt a szépségek

szombat, május 1st, 2010

Első nap a táborban orvos kíséretében telt. Délelőtt minden lánynak felmérték az egészségét, valamint állapotát. A rutin vizsgálatok után kiderült, hogy mind a 23 szépség jól van, egyikük sem náthás, nincsenek semmilyen problémájuk. A tábor szervezőinek az volt a legfontosabb, hogy természetes környezetben tudjanak a lányok készülni. Mindenkinek fontos, hogy jól érezze magát, nemcsak a saját bőrében, hanem a környezetében is. Legelső háziverseny a „Miss Talent” – ahol a lányok egyedi produkcióval fogják elkápráztatni a zsűrit. A kivizsgálás után mindenki keresett magának egy kis búvóhelyet, ahol nyugodtan elő tudott készülni a megmérettetésre.
Aki megnyeri a versenyt, az automatikusan védettséget élvez, vagyis bekerül abba a 21 szerencsés lány közé, aki elindul a gálán!

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor
Forrás : www.rtlklub.hu

Kötelező orvosi vizsgálatok

Kötelező orvosi vizsgálatok

Kötelező orvosi vizsgálatok

Kötelező orvosi vizsgálatok

Kötelező orvosi vizsgálatok

Kötelező orvosi vizsgálatok

Bodri Szilvi egészsége miatt visszavonult

péntek, április 30th, 2010

Még el sem kezdődött a felkészítő tábor, Bodri Szilvi sajnálatos módon el sem tudott indulni. Egészségügyi problémái miatt fel kellett adnia a versenyt. Így nem tud testvére nyomdokaiba lépni. A döntő után Szilvi hirtelen rosszul lett, kórházba kellett vinni. Lágyéksérvét vették ki, mivel észrevették, hogy befelé növekedett. Megműtötték és 2 hónapos kényszerpihenő vár rá. Így képtelen lenne megfelelni a felkészítő tábor kemény elvárásainak, edzéseinek. Öröm az ürömben, hogy az egyetemre járó Szilvi így nyugodtabban készülhet a vizsgáira. A többi lánnyal természetesen tartja a kapcsolatot, leginkább Kaló Jenniferrel, mivel régen osztálytársak is voltak. Bodri Szilvi a szépségkirálynő választáson mindenképp az első sorokból fog szurkolni a lányoknak.
Bodri Szilvi nem csak a döntőre térne vissza, hanem jövőre a Királynőbe is, hiszen a betegség nem szegte a kedvét. Reméli, ő is úgy jár majd, mint Budai Zsuzsi, aki két évvel ezelőtt szintén egészségügyi problémák miatt távozott a versenyből, 2009-ben azonban ő lett Miss Universe Hungary.

Bodri Szilvia visszalép

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

A felkészítő tábor titkai

péntek, április 30th, 2010

A tegnapi nap útnak indultak a szépségkirálynő-jelöltek. A lányok csodálatosan néztek ki, legjobb formájukat hozták már az induláskor is. Kemény két hét vár a lányokra, ahol specialisták veszik kézbe őket. Itt megtanulnak helyesen járni, mozogni, táncpróbák alatt fognak keményen izzadni. Beszédtanárral külön órákat fognak tartani. Ruhapróbák, sminkek, minden, ami elengedhetetlen része a megmérettetésnek. Különböző háziversenyek alatt felszínre fog kerülni a lányok erősségei, gyengeségei. A frissen kötött barátságokról és esetlegesen rivalizálásokról még tájékoztatni fogunk minket.
Első este a lányok egy rövid ismerkedéssel kezdték a tábort. Itt mindenki mesélhetett saját magáról és közelebb kerültek a lányok egymáshoz. Majd korán visszavonultak a szobáikba, hogy holnap, fitten és üdén vágjanak neki a napnak.

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

Ingyen póker versenyek

Béres Evelint zavarja, ha kiskorúnak nézik

csütörtök, április 29th, 2010

Béres Evelin húsz éves, csinos, fiatal lány. Méretei: 83/60/87. Barna haja van és zöldes barna szeme. A modellkedés mellett statisztaként is dolgozott. Szabadidejében sokat utazik, szeret olvasni (kedvenc könyvei Paulo Coelho írásai) és sportolni. Jelenleg egy kaszinóban dolgozik, mint hosztesz. Béres Evelin nem független, így a férfiak csak a csodálatos alakjában gyönyörködhetnek. Elmondása szerint nagyon szeret táncolni, de nem tud. Tulajdonságai közül makacsságát emelte ki, viszont akit szeret, annak mindent el tud nézni. Béres Evelint nagyon zavarja, ha termete és kislányos arca miatt kiskorúnak nézik. Határozott lány, aki ha az idén nem kerül be legalább az első három lány közé, jövőre újra meg fogja próbálni!

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin