Miss California USA, 2012
Miss California USA, 2012

A kitartó munka mindig meghozza a várt eredményt. Így van ez mindenhol az életben, legyen szó komoly fizikai megerőltetésről, vagy esetleg szellemi fejlődésről. Mindenből annyit kapunk vissza, amennyi energiát belefektettünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Miss Usa 2008-as nyertese, aki hosszú évek munkájával és rengeteg kitartásával érte el ezt az eredményt.

Ebbe a magas szintű versenybe a bekerülés nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Lényege, hogy az Egyesült Államokban minden állam döntőt rendez és az ott nyertes lány bekerül az országos döntőbe. Ám az államok által megszervezett döntőkbe sem az utcáról kerülnek be a lányok, hanem az előtte, megyék szintjén megrendezett szépségversenyek győztesei kerülnek be az állami versenybe. Így tehát, aki a Miss Usa országos szintű versenyre bekerül az már előtte minimum két szépségversenyt meg kellett nyerjen: a megyei és állami szintű versenyt. Éppen ezért, az állami döntőben általában 50-60 versenyző vesz részt, valamint a Miss Usa nevű szépségversenybe pedig 52 lány jut be. Crystle Stewart esetére visszatérve, aki a Miss Texas USA versenyen öt alkalommal vett részt, ahol szinte minden alkalommal a második helyezést érte el, ám a hatodik verseny elhozta a várt sikert.

Megnyerte a versenyt és bejutott a Miss Usa versenybe. Kitartásának köszönhetően, itt egyenes útja volt a sikerhez és mint említettük, elnyerte a Miss Usa címet is. Ne feledjük tehát, hogy nincsenek lehetetlenek és sohasem szabad feladnunk azokat az álmainkat, amelyekről tudjuk, hogy akár meg is valósíthatnánk.