jack aljzat
Jack aljzat

Rengetegen örömmel fogadták a hírt pár éve, az iPhone 7 megjelenésekor, hogy az Apple kiiktatta azt az aljzatot, amihez az emberek nagyon hozzászoktak. Persze sokan voltak azok is, akik a jack aljzat hiányában el sem tudják képzelni a telefonjukat. Mind a két tábort meg lehet érteni.

Egyfelől a sok-sok évtized óta megbízható 3,5 milliméteres jack aljzat egy remek és praktikus találmány, ami elengedhetetlen volt régebben a zenehallgatáshoz. Másrészről pedig világos, hogy az aljzat egy régi technikára, megoldásra alapszik, aminél van manapság már sokkal jobb és sokoldalúbb is.

Erre példa a Bluetooth-os módszer, ami nem igényel vezetéket és pontosan azt adja, mint amit a jack aljzat nyújtott. Persze a hozzáértők tudják, hogy az Apple részéről ez nem volt egy forradalmi, teljesen új megoldás, hiszen nem az amerikai cég volt az első, amely ebbe az irányba indult el.

Például a Motorola és a Lenovo a Moto Z4 és Z4 Force telefonjainál is megfigyelhető volt a jack aljzat hiánya. Természetesen ezek a készülékek nem részesültek olyan felhajtásban, mint az iPhone 7. Nyilván az aljzat elhagyásával a jackdugó is feledésbe merülhet. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor valóban megéri ettől megválni és ténylegesen jobbnak bizonyul a Bluetooth-os, vezeték nélküli megoldás?

A kérdéssel azért érdemes foglalkozni, mert ugye az Apple korunk legjelentősebb és a legtöbb befolyással bíró vállalata a tech területén. Ez pedig azt jelenti, hogy az Apple mellett vagy után sok más gyártó is elgondolkozhatott már azon, hogy megéri-e a jackdugó kihagyása mellett dönteni.

A Samsung, a Huawei és az LG is kétségkívül kutat és fejleszt hasonló megoldást a telefonjaihoz. Miért is döntött az Apple úgy, hogy búcsút int a megszokott jackdugó kelléknek az aljzattal együtt? Nos, a vállalat nem a telefonok vékonyabb formaterve miatt döntött így.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerint, egyszerűen csak egy bátor húzásról van szó, ami a jövőben teljesen egyértelmű lesz, ugyanis a jackdugó és a 3,5 milliméteres aljzat már nem kínál olyan opciókat, amire a mai modern felhasználóknak ténylegesen szükségük lenne.