Archive for április, 2010

Bodri Szilvi egészsége miatt visszavonult

péntek, április 30th, 2010

Még el sem kezdődött a felkészítő tábor, Bodri Szilvi sajnálatos módon el sem tudott indulni. Egészségügyi problémái miatt fel kellett adnia a versenyt. Így nem tud testvére nyomdokaiba lépni. A döntő után Szilvi hirtelen rosszul lett, kórházba kellett vinni. Lágyéksérvét vették ki, mivel észrevették, hogy befelé növekedett. Megműtötték és 2 hónapos kényszerpihenő vár rá. Így képtelen lenne megfelelni a felkészítő tábor kemény elvárásainak, edzéseinek. Öröm az ürömben, hogy az egyetemre járó Szilvi így nyugodtabban készülhet a vizsgáira. A többi lánnyal természetesen tartja a kapcsolatot, leginkább Kaló Jenniferrel, mivel régen osztálytársak is voltak. Bodri Szilvi a szépségkirálynő választáson mindenképp az első sorokból fog szurkolni a lányoknak.
Bodri Szilvi nem csak a döntőre térne vissza, hanem jövőre a Királynőbe is, hiszen a betegség nem szegte a kedvét. Reméli, ő is úgy jár majd, mint Budai Zsuzsi, aki két évvel ezelőtt szintén egészségügyi problémák miatt távozott a versenyből, 2009-ben azonban ő lett Miss Universe Hungary.

Bodri Szilvia visszalép

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

A felkészítő tábor titkai

péntek, április 30th, 2010

A tegnapi nap útnak indultak a szépségkirálynő-jelöltek. A lányok csodálatosan néztek ki, legjobb formájukat hozták már az induláskor is. Kemény két hét vár a lányokra, ahol specialisták veszik kézbe őket. Itt megtanulnak helyesen járni, mozogni, táncpróbák alatt fognak keményen izzadni. Beszédtanárral külön órákat fognak tartani. Ruhapróbák, sminkek, minden, ami elengedhetetlen része a megmérettetésnek. Különböző háziversenyek alatt felszínre fog kerülni a lányok erősségei, gyengeségei. A frissen kötött barátságokról és esetlegesen rivalizálásokról még tájékoztatni fogunk minket.
Első este a lányok egy rövid ismerkedéssel kezdték a tábort. Itt mindenki mesélhetett saját magáról és közelebb kerültek a lányok egymáshoz. Majd korán visszavonultak a szobáikba, hogy holnap, fitten és üdén vágjanak neki a napnak.

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

A felkészítő tábor

Ingyen póker versenyek

Béres Evelint zavarja, ha kiskorúnak nézik

csütörtök, április 29th, 2010

Béres Evelin húsz éves, csinos, fiatal lány. Méretei: 83/60/87. Barna haja van és zöldes barna szeme. A modellkedés mellett statisztaként is dolgozott. Szabadidejében sokat utazik, szeret olvasni (kedvenc könyvei Paulo Coelho írásai) és sportolni. Jelenleg egy kaszinóban dolgozik, mint hosztesz. Béres Evelin nem független, így a férfiak csak a csodálatos alakjában gyönyörködhetnek. Elmondása szerint nagyon szeret táncolni, de nem tud. Tulajdonságai közül makacsságát emelte ki, viszont akit szeret, annak mindent el tud nézni. Béres Evelint nagyon zavarja, ha termete és kislányos arca miatt kiskorúnak nézik. Határozott lány, aki ha az idén nem kerül be legalább az első három lány közé, jövőre újra meg fogja próbálni!

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Béres Evelin

Bodri Szilvia, a testvére nyomdokaiba lép

csütörtök, április 29th, 2010

Bodri Szilvia több versenyen is részt vett már. Nővére, Bodri Krisztina már közismert személyiségnek számít a magyar médiában. A szépség még tanul, versenyszerűen több éve fitneszre jár. Tervei közé tartozik egy saját fitnesz szalon megnyitása. Szabadidejében kisgyermekekkel foglalkozik, főleg testnevelési céllal. Emellett nagyon szeret táncolni is. Bodri Szilvia az egészséges életmód híve, éppen ezért az egyik kedvenc időtöltése a főzés. Nemrég szerezte meg a jogosítványát is, így az autók nagy szerelmese. Jelenleg több modell ügynökségnél dolgozik.

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Babinyecz Tímea szép szempillái

szerda, április 28th, 2010

Babinyecz Tímea 19 éves, nagyon fiatalon elkezdte a modell szakmát tanulni, alakja tökéletes 87/65/95. Több táncversenyről is sikerekkel tért haza. Jövőbeli terve közé tartozik, hogy modelliskoláját megnyissa. Emellett kisebbeknek segít eljutni különböző táncversenyekre. Színészkedéssel is foglalkozik, hiszen jelentkezett a Barátok közt-be is, ahol Vanda szerepére pályázott és bejutott a legjobb ötbe. Babinyecz Tímea büszke dús szempilláira, tulajdonságai közül az őszinteségét emelte ki.

Babinyecz Tímea

Babinyecz Tímea

Babinyecz Tímea

Babinyecz Tímea

Babinyecz Tímea

Babinyecz Tímea

Ingyen póker versenyek

Kalo Jennifer, a profi modell

kedd, április 27th, 2010

Kalo Jennifer húsz éves modell, méretei ideálisnak mondhatóak 92x59x88, 170cm magas, 48kg, hosszú, barna haja és barna szemei vannak. Lassan 6 éve foglalkoztatott a modell szakmában. Különböző magazinokban is jelent meg róla kép, mint az FHM, Nők Lapja, Joy, Cosmopolitan. Emellett számos cég reklám arca is volt, mint a Samsung, Kenvelo, Retro. Hobbija közé tartozik az úszás, az extrém sportok, mint a snowboard, szereti a jó filmeket, a nagy sétákat, szívesen látogat múzeumokat, gyakran eljár szórakozni a barátnőivel.

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

A Királynő választás döntősei 2010

vasárnap, április 25th, 2010

Elérkezett a pillanat, amikor a döntős lányok bemutatkoznak. A 24 szépség nagyon izgatottan várja a nagy napot, amikor is kiderül, hogy kinek a fején fog díszelegni a csillogó korona. Már nagyon kíváncsiak vagyunk a szépségkirálynő-jelöltekre!

Babinyecz Timea

Babinyecz Timea

Béres Evelin

Béres Evelin

Bodri Szilvia

Bodri Szilvia

Breusz Ljubov

Breusz Ljubov

Dobó Ágnes

Dobó Ágnes

Farkas Gréta

Farkas Gréta

Farkas Zsuzsa

Farkas Zsuzsa

Himer Krisztina

Himer Krisztina

Kalo Jennifer

Kalo Jennifer

Kocsis Dorottya

Kocsis Dorottya

Kövecses Petra

Kövecses Petra

Major Klára

Major Klára

Matus Mónika

Matus Mónika

Merczinger Barbara

Merczinger Barbara

Misik Renáta

Misik Renáta

Pásztor Krisztina

Pásztor Krisztina

Pocsai Ágota

Pocsai Ágota

Somogyi Zsófi

Somogyi Zsófi

Török Zsanett

Török Zsanett

Vida Nikolett

Vida Nikolett

Vigh Diána

Vigh Diána

Vizinger Diána

Vizinger Diána

Zeller Zita

Zeller Zita

Zsár Ottília

Zsár Ottília

Javában készülődnek a szépségkirálynő jelöltek

csütörtök, április 22nd, 2010

Az ország legszebb lányai nagy lázban vannak, lassan elkészülnek a bemutatkozó videók és indulnak is a több hetes kemény felkészítő táborba, ahol szakemberek lesznek a segítségükre. Látszólag tele vannak önbizalommal, ám máris tapintható a riválisok közötti feszültség. A lányok komolyan rákészültek az első megmérettetésre: sminkelés, fodrászat, öltözés, igazgatás, mosolygás és pózolás. Ebben segítségükre van Tóth Aranka mesterfodrász, aki figyelembe veszi a külföldi trendeket, stílusokat. A ruhákat és a kiegészítőket természetesen Náray Tamás választotta ki, az idei showban a metálos csillogás lesz a meghatározó. Klinszky Gábor, fotós elvárja a lányoktól hogy kacéran, szexin nézzenek rá.

(tovább…)

Bulizz együtt Serdült Orsi szépségkirálynővel!

hétfő, április 19th, 2010

Királynő válogatás 2010

A napokban felkérték a szépségkirálynőt, hogy legyen Európa legnagyobb diákparty-jának a háziasszonya. Mivel Serdült Orsi nagyon szereti a jó bulikat, így nem tudott nemet mondani. Örömmel vállalta el, hogy az ő feladata lesz tájékoztatni a fiatalokat a legjobb és legmenőbb szórakozási lehetőségekről. Nemcsak Budapesten, hanem más településeken is lesz legalább egy olyan szórakozóhely, ahová sok szeretettel várják a fiatalokat.

A legelső buliláncot április 17-én meg is tartották, az egész ország egyszerre mozdult meg. Serdült Orsi havonta egyszer ellátogat egy-egy bulira, de az hogy éppen hol fog feltűnni az még legyen meglepetés!

Elkészültek a királynő első képei

szerda, április 14th, 2010

Eldöntötték, ki lesz az a 24 csinos lány, aki májusban versenybe szállhat a koronáért. A mezőny nagyon színesre sikeredett, a lányok nagyon fiatalok és többen közülük modellek is. Négy napos fotózáson mutatják meg magukat. Ez idő alatt el fog készülni a lányok bemutatkozó filmje is. Klinszky Gábornak, a fényképésznek, idén nehezebb a dolga volt a lányokkal, mert sokuknak ez volt az első ilyen élményük. Ördög Nóra, idén már harmadjára segít a szervezésben. Elmondása szerint ilyenkor mindig irigykedve nézi a szebbnél szebb lányokat. Náray Tamás idén a fényes csillogásnak ad teret, az ezüst és arany színekre fektetve a hangsúlyt. A lányok bikiniben és két különböző stílusú ruhában fognak megjelenni.

A lányok között megtaláljuk Dobó Ágit is, aki már tavaly is jelentkezett és be is jutott a döntőbe. Vigh Diána szépen tud mozogni a színpadon, nincs lámpaláza sem. Somogyi Zsófia konkrét céllal jött el ide: megnyerni a versenyt. Kalo Jennifer is nagyon élvezte a fotózást, filmezést. Kocsis Dorottyának még furcsa ez az egész világ. Zeller Zita kemény munkának tekinti az egész felkészülést. Himer Krisztina már tavaly elkezdett a versenyre készülni. Babinyecz Tímea szerint a királynőnek határozottnak, kedvesnek kell lennie.

A lányokra egyhónapos tábor vár, ahol a legjobb szakemberek veszik őket kezelésbe. A felkészülés végén 3 lánytól meg fognak válni a szervezők. A 21 szerencsésből kerül ki a legszebb, aki 2010-ben büszkén mondhatja majd magáról: Ő a Királynő!

A teljes videót megnézheti az RTL Klub oldalán

Ingyen póker versenyek